Jegyben járás ideje, szokásai

Eljegyzést követően a vőlegény már szabadon látogathatta menyasszonyát, néhol minden este, másutt csak bizonyos napokon. Általános szokás volt, hogy a vőlegény először valamilyen ajándékot vitt (pogácsát, kalácsot bort), hogy a leányt a házához szoktassa. A palóc vőlegény kendőbe kötött almát, diót, „malomkalácsot” vitt ajándékba, s ekkor beszélhetett először négyszemközt menyasszonyával. Távozáskor a leány kikísérte, a legény pénzt adott neki mellyel megváltotta a csókolózási engedélyt. A jegyben járókat viseletük is elárulta: Debrecenben a menyasszony az eljegyzést követően violaszín selyemkötényben ment a templomba, a vőlegény kalapjára kötötte vagy mellére tűzve viselte a „jegyet” a „szégyenbokrétát”. Néhány nappal az eljegyzés után a fiatalok elmentek a lelkészhez „beiratkozni” és az anyakönyvvezetőhöz a házasságkötési szándékot bejelenteni. Akkoriban ezt úgy nevezték, hogy „szemre mentek”.

A feliratkozás után a templomban 3 egymást követő vasárnapon kihirdették őket, ami a falu népének lehetőséget adott arra, hogy aki a házasságkötést akadályozó dologról tud, még időben szólhasson róla. A lelkipásztor a bejelentéskor egyúttal kikérdezte a menyasszonyt és a vőlegényt, ismerik-e vallásuk alaptételeit, hogy meggyőződjön róla szülőkként is tudják majd vállalni vallási kötelezettségeiket. Az egyhavi távolság legalább meg kellett legyen az eljegyzés és a lakodalom között. Akkoriban legtöbbször a 3 vasárnapon át tartó templomi kihirdetés szabta meg a jegyben járás hosszúságát. E templomi hirdetés ideje alatt készítette el a menyasszony a vőlegényinget vagy jegyinget, amit az esküvő reggelén küldött el a vőlegénynek, aki az esküvőre fel is öltötte. Manapság a jegyben járás több évre is hosszabbodhat. Mivel már nem hordják össze a közeli vendégek a vacsorához az alapanyagokat, bizony nagy költségekre is rúghat egy lakodalom. A hosszú jegyben járás napjainkban elősegíti az ifjú pár számára az anyagiakban való felkészülést az esküvőre.

Lakodalmi tisztségviselők, résztvevők

A házasságkötés szokásköre sokrétű feladatainak megoldásához, a lakodalom megrendezéséhez a “házasító családoknak” támogatásra, közösségi segítségre volt szükségük. A menyegző nem csupán szűk családi ünnepnek számított, hanem rokoni – baráti segítő közösség nagy ünnepsége is volt. Ezeket a segítőket eltérő szerepük alapján más-más tisztségekkel ruházták el, mindenkinek meg volt a maga feladata amiért felelt. Az eljegyzést követően a fiatalok felkérték a násznagyokat mely tisztet általában a keresztapa látta el. Ők voltak a házassági tanúk, a házasság érvényességének kellékei. Általában a házasulónak a keresztapját, nagybátyját, tekintélyes rokonát kérték fel erre a tisztségre. A násznagynak nagyobb ajándékkal illett hozzájárulni az ifjú pár háztartásához. Tekintélyes vendég szerepét töltötte be, a garázdák felett ő mondhatott a lakodalomban ítéletet. Feladatuk napjainkra csak a hivatalos tanúskodásra korlátozódik. Itt szót kell ejtsünk a nászasszony kifejezésről is, mely a nászolóasszony szóból származik és háromféle jelentést tulajdoníthatunk neki. A menyasszony szüleinek a vőlegény édesanyja a nászasszonya és ez viszont is értendő. Másik használata szerint ő a násznagy felesége, akinek a lakodalomban tulajdonképpen valódi szerep nem jut.

A nászasszony kifejezéssel illették a legtöbb esetben a menyasszony keresztanyját is, de lehetett olyan férjezett nőrokona is, akinek a menyasszony egykor a koszorúslánya volt. Feladata a menyasszony felkontyolása volt, 1938 után már csak a menyasszony öltöztetésében vett részt. Fontos szerep jutott a nyoszolyóasszonyoknak is, amíg szokásban volt a menyasszonyfektetés addig ők segítettek a menyasszony vetkőztetésnél, fektetésénél, ébresztésénél, kontyolásánál. A kelengye őrzése, szállítása és a lakodalmi kalács elkészítése is a feladataik közé tartozott. A fektetés elmaradása óta megszűnt működésük. A násznaggyal egyidőben a fiatalok felkérték a nyoszolyólányokat/koszorúslányokat, illetve az őket kísérő vőfélyeket/vőfényeket is, akik általában a menyasszony barátnői és a vőlegény barátai voltak. Felkérésükre az egyik család házánál került sor, ital és sütemény kíséretében vasárnap délután. A nyoszolyólányok feladata a menyasszony oltalmazása, őrzése, a kelengye körüli segítés volt. Legelőször az első koszorúslányt és vőfélyt választották ki, majd a koszorús párok kialakítása következett. Nagy körültekintésre volt szükség, mert ügyelni kellett arra, hogy alacsony vőfély mellé nem lehetett magas koszorúslányt állítani, és a személyes vonzalmat vagy ellenszenvet is figyelembe kellett venni. Néhol szokás volt kiskoszorúslányokat is felkérni, akik a közelebbi rokonságból származó 6-10 éves leánygyermekek voltak, akik az esküvő napján fehér ruhába öltöztetve, fejükön virágkoszorúval vitték a menyasszony földig érő fátylát.

Vőfélybot (Méra, v. Kolozs m., 1970-es évek) forrás: https://mek.oszk.hu0210002115html5-1462.html

A vendéghívó/vőfély egykori szerepe, feladatai

A fiatal pár megállapodott a vendéghívás módjáról a vendéghívó személyéről is, mert régi időkben egy erre alkalmas – az ifjú pár által megbízott – férfi járta végig a rokonságot.  Csak az első világháború után került át a vendéghívás a vőfélyek feladatkörébe. A vőfély vendéghíváskor kalapjára pántlikát kötött, melybe bokrétát tűzött. Botjára nemzeti színű szalag került, nyakában borral telt üveg lógott. Néhol még kísérője is volt, akit „kutyaütőnek” neveztek. A gazda előtt illendően kalapot emelt, és elmondta, hogy ki küldte, mi járatban van, mikor, hol lesz a lakosalom és hogy „oda magukat szeretettel elvárják” -fogalmaz Gönczi Ferenc Göcsej nagy kutatója. Ezután a vőfély megkínálta a házigazdát az üvegéből, maga is ivott; majd beinvitálták a házba és megvendégelték. Távozása előtt illendően teletöltötték üvegét házi borral, nehogy útközben szégyenben maradjon. A vendégek meghívása általában a harmadik hirdetés után történt. Dömeföldén (Zala megye) még a hetvenes években is élt az a szokás, hogy az ifjú pár falubelijeit a lakodalom délutánján másodszor is meghívták. A meghívottak ugyan szépen felöltöztek ünneplőbe, de otthon addig várakoztak amíg a vendéghívók meg nem érkeztek értük. Voltak területek, ahol háromszor is meghívták a vendégeket.

A szerdán tartandó lakodalomba először előtte vasárnap, másodszor kedden délelőtt, harmadszor pedig még aznap délután invitálták újra a meghívottakat. Íme egy idézet példaként a Somogyi vőfélykönyvből: „Szerencsés jó napot kívánok, mindnyájuknak közönségesen! Általunk egész tisztelettel és alázattal kéretik N.N. vőlegény és eljegyzett mátkája és leendő hitvestársa N.N. mint menyasszony, úgy az ő szeretett szülőik is, hogy aminek utána közös beleegyezéssel (ekkor és ekkor, ezen és ezen templomban) azÚr oltára elé lépnek, hogy az ő szolgája, a pap által megáldatnának vagyis a házasságnak szentségében részesülhetnének, ezennel mély alázattal esedezünk, méltóztassanak az egyházi és családi ünnepélyt személyeikkel szerencséltetni s az Isten házából kijövet N.N. mennyegzős háznál rövid, de barátságos ebédre (vagy vacsorára) magukat megalázni.” Napjainkban már nem él ez a szokás, helyette az ifjú pár díszes meghívókat vásárol és azzal hívják a vendégeket vidéken illendően megadva a módját személyesen, városban a távolságok miatt jellemzően inkább postai úton. A meghívóknak kétféle változata terjedt el, egyikben csak a szertartásra invitálnak, másikban a ceremóniát követő lakodalomra szóló meghívás is helyet kap. Ez utóbbi esetben a vacsora helyszíne, időpontja és igény szerint a nagy nap eseményei időrendben is fel vannak tüntetve. A vőfély feladata akkoriban azonban nem csak a vendég hívogatás volt, hanem egyrészt, mint „hivatalos személy” őrködött a házasságkötés szabályos végrehajtása felett, másrészt az ünnepélyességet emelte, szórakoztatta is a násznépet. Ez rátermettségen és jó beszédkészségen kívül jó fellépést, határozottságot, rugalmasságot, humorérzéket, becsületességet, lélekjelenlétet is kívánt. Debrecenben működött vőfélycéh is, másutt sajnos nem emelkedett hivatásosságig a vőfélység. A vőfély szerepe a vendéghívással kezdődött, és a lakodalom folyamán mindennek ő volt a kezdeményezője. A figyelemfelkeltésben a botja jelzése segítette. Rigmusokban beszélt, így jelentette be vacsorakor a soron következő étket. Ő volt hivatott az összeverekedőket szétválasztani, a részegeket lecsendesíteni, melyben legnagyobb segítője a násznagy volt, akire támaszkodhatott, tekintélyére hivatkozva. A vőfély a vidéki lakodalmak koordinációján túl a főúri lakodalmak ceremóniamestere is volt. Valószínűleg a napjainkban egyre divatosabb ceremóniamesteri szolgáltatás is ebből eredeztethető.

További tisztségviselők

Fontos tisztségviselő volt a gyakorlati munkát végzők között a szakácsasszony/főzőasszony, aki a rokonok, segítők munkáját irányította, természetbeni ajándékért utóbbi időben már fizetésért. Meg kell említenünk a menyasszonyt is, mint főszereplőt, akiknek egyetlen spontán megnyilvánulásra sem adott lehetőséget az esküvői szokáskör, ünnepélyes és visszafogott magatartást vártak el tőle. A menyasszony csak végrehajtotta, amit a tisztségviselők kértek tőle, „úgy ült, mint egy menyasszony” még vidámnak sem illett lennie. A vőlegényt is a tisztségviselők mozgatták, neki több aktivitás jutott. Szüleik az örömapa és örömanya a szertartásos cselekmények ideje alatt a tisztségviselők irányításának voltak alávetve, azok támogatását élvezték. A lakodalomrendezés teljes egészét mégsem engedhették át a tisztségviselőknek mert az anyagi következmények őket sújtották. Végül szót kell ejtenünk a családhoz közelebb álló vendégekről, akik segédkeztek az előkészítő munkákban és akiknek hozzá kellett járulniuk a lakodalom költségeihez is: háztartási eszközökkel, nyersanyaggal (tojás, vaj, kávé, cukor, tyúk) süteménnyel, az ifjú pár indulásához tárgyi ajándékkal vagy pénzzel.

Az ajándékot vivők közt voltak olyanok, akik nem hivatalosak a lakodalomba, hanem már tartottak vagy eztán tartanak lakodalmat és a háziaktól kaptak, vagy elvárnak ajándékot. Az ajándékok átvételekor azokat egy erre megbízott személy vette át gondosan feljegyezve, hogy ki mit hozott, hogy alkalom adtán azokat majd vissza lehessen vinni. Az ajándékot hozókat illett leültetni, süteménnyel, kávéval, likőrrel kínálni. Napjainkban már nagyon ritka az ilyen háznál tartott lakodalom, városban jellemzően vendéglátó egységben, hotel báltermében, étteremben, vidéken inkább csárdában, művelődési házban, iskolában, néhol erre a célra felújított esetleg újonnan épített pajtában tartanak lakodalmat catering céget alkalmazva. A nézőknek, más néven hívatlanoknak hagyományos joguk volt a lakodalomba néhány ponton bekapcsolódni, pl. elzárhatták az utat az esküvői menet előtt egy szalmakötéllel, és csak váltságdíj fejében engedték tovább. Illett őket a lakodalmas háznál borral, kaláccsal kínálni. Egy tánc lehetett még a jutalmuk a lakodalom kezdetén a „hívatlanok tánca” melyet az ifjú pár immár férj és feleségként táncolt el nekik. E szokások is megkoptak napjainkra, melyekből a nézők kínálása faluhelyen még néhol megőrződött az utókornak.

Források:

mek.oszk.hu , mek.niif.hu, mek.oszk.hu0210002115html5-1462.html

Antusné Ercsényi Ágnes: Lakodalmi szokások Mátkaság, menyegző

Molnár László: Lakodalmi szokások Dél-Göcsejben

Molnár V. József: Az emberélet fordulói

Kérdésetek van? Küldjetek üzenetet!

Kérlek, kövess engem!

mariann@happynessfactory.hu

06 70/389-0060