Az eljegyzés eredete

Régi időkben az eljegyzést a lányos háznál esténként volt szokás megülni, mely hajnalig tartó családi ünnepségnek számított. A legény a szüleivel, a kérővel, a leendő násznaggyal vagy keresztszülőjével, kisebb közeli rokonsággal a lányos háznál a leányt kikérni megjelentek. A kérő a hosszadalmas bebocsátási ceremónia után, a leányt és családját szép szavakkal méltatta, majd terjedelmes rigmusokat használva, illendően megkérte a kezét. Úgy tartották, akkor díszes az ünnep, ha a kikérés legalább addig tart, míg egy szál gyertya leég. A kérő a mondandója végén megszólította a leányt, hogy tetszik-e neki a legény. Miután a leány a tetszését kinyilvánította, a legény levette a kalapját, odalépett a leányhoz és a fiatalok egymással kezet fogtak, ezzel pecsételték meg a megállapodást. A kézfogó és a jegyváltás volt a legmeghatározóbb része az eljegyzésnek. Ki-ki anyagi lehetősége szerint ajándékozott, de az volt a szokás, hogy a leány jegykendőt adott a legénynek, melyért cserébe jegyruhát kapott. A jegykendőt a legény ezentúl ingzsebébe tűrve viselte, hogy mindenki lássa elkötelezte magát a leány mellett. Ez volt a jel vagy, ahogy akkor nevezték a jegy, innen ered az eljegyzés kifejezés, mely több néven is fennmaradt. Voltak területek, ahol foglalásnak, másutt mátkásodásnak, elkendőzésnek, jegyváltásnak, kézfogónak későbbi korokban gyűrűzésnek nevezték.

A gyűrűajándékozás eljegyzéskor csak 1920 után terjedt el a dél-dunántúli főként a katolikus vallású parasztság körében. A szokás szerint az eljegyzés estéjén a menyasszony násznagya egy tányéron egy kendőt és egy gyűrűt nyújtott a vőlegénynek e szavakkal: „A menyasszony íme ezen keszkenőt nyújtja, és ezzel lekötelezi magát a békességes tűrésre, mert ez jele, hogy a házassági sorsban előforduló hibákat ezzel fogja eltakarni.” A gyűrűről pedig ezt mondta: „Ezen gyűrű kerek, és se vége se hossza nincs, úgy azon szeretet, amelyet most előttünk felvallottatok, legyen végnélküli.” Majd a vőlegény násznagya is pénzt, kendőt és jegygyűrűt adott hasonló szavak kíséretében a menyasszonynak. A vőlegény részéről a kendő és a pénzajándékozás idővel kiment a divatból, csak a jegygyűrű adása maradt fenn. A lányos háznál a vendégeket étellel, finom süteménnyel, innivalóval kínálták, hajnalig ünnepeltek, néhol zenészt is hívtak úgy mulatoztak. Ettől kezdve a vőlegény gyakrabban járhatott a lányos házhoz, ahova mindig vitt magával valami apró ajándékot a kedvesének. Az eljegyzést követően a leánynak nem volt illendő vőlegényén kívül más legénnyel együtt mutatkoznia. Somogyban volt egy érdekes szokás, mely szerint este eljegyzésre menet a fiús háztól a lányos házig polyvát szórtak ki – ami ilyenkor télen, a hó tetején szépen látszott – ez mutatta minden falubelinek, hogy meg lett kérve a lány keze. Ez egy egyezményes jel volt, az udvarolni járó legényeknek pedig üzenet, amiből tudhatták, annál a lányos háznál már nincs keresnivalójuk.

A foglalás szokása

Sokféle szokás élt az eljegyzés kapcsán, melyek tájegységenként különböztek. Néhol a kézfogó volt a legfontosabb, és az ünnep megélése, másutt anyagi tárgyalások is folytak, a két gazdaság egyesítéséről, melyet foglalásnak neveztek. Érdekességként, íme egy példa a foglalásra Baranyából, 1827-ből: „El kezdődik most a’ Jegyen való alkudozás, mellyet a’ Legény részénn állók közzül valamellyik ezzel nyit meg: láttyuk hogy az Isten a’ Kegyelmetek Leányát a’ mi Legényünkhöz plántálta, nints is köztünk semmi hiba, a’ mint értettük: hanem a mi még hátra van, eggyezzünk a’ Jegyen, mondják meg mit kivánnak, kész pénzt adjunk e – vagy ruhát vegyünk? – Erről is értekeztek már előre, azért közzülök valamelyik igy felel: Nem bánjuk, akár készpénzt adjanak, akár ruhát vegyenek. Ha kész pénzt inkább akarnak adni, adjanak ennyit – Ha pedig ruha vételhez van kedvek vegyenek ennyi darabot. Ugy van ki tsinálva, hogy akár pénz adást, akár ruha vételt választanak, igen tsak egyre üt ki… Az ezekenn való alkudozás néha sok vetélkedésbe, kotzodásba kerül, kivált a’ bokréta pénzen sokáig szoktak feleselni; tsak ugyan hova tovább meg eggyeznek. Az sohase történik meg, hogy a’ megnem alkhatás elválassza az egymást szerető Személlyeket, sőtt ezek – kénszeritik ’s elmúlhatatlanná is teszik az alkut.

Ez után itt a lelkészhez mentek öszvekötésre: az kikérdezte őket választásuk önkéntességéről, szeretik-e egymást, a vallásukat ismerik-e? Ezek után fogta össze kezüket, s válttatott velük jegyet: a legény gyürüt adott s a leány kendőt. Csókot váltottak, s ilyenkor móringolhattak is egymásnak: a legény öt forintot, a leány részéről ez ágy belijének fele, a’ melly igen tsak annyit ér. Ezután visszatértek a lányos házhoz. A’ Legény Szülei az előre elkészitett Köböl bort, húst – ’s a többit idehozattyák, és itt Vendégeskednek szinte virradtig. Ebben az ugy nevezett Foglalói Vendégségben az Asztalnál egymás mellé ülni kötelesek az Öszve kötött Személlyeket, és mikor egésségekért isznak ezt kiáltyák a’ mi Legényünk jó kapás, jó arató, – a mi Leányunk jó szövő, jó fonó, – mindennyiszer kötelesek a’ Jegyben lévők felállani ’s egymást megtsokolni. A Vatsora végződése után kötelezik a’ Jegyben lévőket, hogy térjenek ki egy kevéssé az Udvarra, beszélgessenek, esmerkedjenek egymással. Ekkor a’ Legény itt kinn Mátkájával való beszélgetése közben, az ugy nevezett tsókpénzt által adja, melly 5–6 garas, leg fellyebb egy forint. Kevés beszélgetés után, vagy önként bé mennek, vagy valaki bészolittya őket mulatni, kivált ha musikus is van a’ ki illyenkor ritkán marad el” (Hoffmann 1954: 519–521).

Az eljegyzés menete napjainkban

A paraszti kultúra felszámolásával az életmód is gyökeresen megváltozott. Mindezek miatt az eljegyzés szokásköre is nagy mértékben  átalakult. Napjainkban a fiatalok – mivel hiányzik a mindennapi közös munka ahol régi időkben lassanként kiismerhették egymást – ha tehetik kis ideig együtt élnek, mielőtt az eljegyzésre sor kerül, hogy megismerkedhessenek. Ha a kapcsolatuk elér egy olyan pontra, amikor már úgy érzik „összetörődtek” a fiú megkéri a lány kezét. Mostanában a jegyespár szereti kettesben megélni a lánykérés varázsát. Legtöbbször a fiú elviszi a leányt oda ahol megismerkedtek, vagy egy meghitt helyre ahol maguk lehetnek, majd térdre ereszkedik előtte, előveszi a jegygyűrűt és megkérdi a lánytól, hogy lenne-e a társa egy életen át. Amennyiben a válasz igen, akkor közösen jelentik be az eljegyzés tényét az örömszülőknek és elkezdik boldogan tervezgetni az esküvőt és az eljövendő közös életet. A világunk felgyorsult, mellyel az eljegyzés családi körben való megünneplésére már nem mindenütt van lehetőség vagy éppen igény. Ha mégis megtartják – ahol a szülők vagy a hagyományok tisztelete miatt az Ifjú Pár ragaszkodik az ünnepélyes keretekhez – csak szűk családi körben kerül rá sor a lányos háznál, vagy egy étteremben.

Most pedig jöjjön a meglepetés, amit ígértem:

Eljegyzésünk története nélkülözött minden hagyományt, mégsem volt extrém, inkább csak formabontónak nevezhető. A 27. születésnapomon egy borongós decemberi téli reggelen történt. Munkába indulás előtt, szépen felöltözve Nagyatádon bérelt lakásunkban a szokásos reggeli kávét szürcsölgettem. A napi munkára való felkészülés számomra általában nem szokott hosszadalmas lenni, mosdok, öltözöm, frizurát igazítok, mivel nem sminkelek így viszonylag gyorsan készen lettem. Az öltözés befejeztével gyanútlanul megkérdeztem az azóta már 14 éve „Minden tekintetben társam”, hogy mit gondol, így a harminchoz közeledve csinos vagyok-e? Erre ő a szokásos humorával – amiért a mai napig nagyon szeretem – ennyit mondott: „Igen, nagyon csinos vagy, nekem a legszebb! De szerintem még hiányzik rólad valami…” Majd elővett egy kis bordó bársony dobozkát és átnyújtotta. Egy meseszép egyköves fehérarany eljegyzési gyűrű rejtőzött benne. Azóta is gyakran emlegetjük azt a napot. laughing Bárki más joggal mondhatná: na de kérem, adja meg a módját, legalább kérjen meg térden állva rendesen! De nekem mégis ez volt a legszebb lánykérés, mert tőle kaptam, tőle, akit mellém rendelt az ég, és akit az óta is végtelenül szeretek! ♥

Források:

mek.oszk.hu ,  sokszinuvidek.hu , mek.niif.hu

Antusné Ercsényi Ágnes: Lakodalmi szokások Mátkaság, menyegző

Balogh Jánosné Horváth Terézia, Lakodalmi szokások, Mátkaság menyegző

Kérdésetek van? Küldjetek üzenetet!

Kérlek, kövess engem!

mariann@happynessfactory.hu

06 70/389-0060