A lánykérés menete

A régi időkben a lánykérésnek is meg volt a megszokott menete. A lánykérés célja az volt, hogy kiderítsék, hajlandó és alkalmas-e a leány a házasságra. A lányos házhoz ünnepélyesen elvonult a kérők csoportja: egy vagy több felkért rokon, legtöbbször a keresztapa – aki majd a lakodalomban a násznagy szerepét is hivatott lesz betölteni – a házasulandó legény és édesapja, édesanyja. A leánykérésre legtöbbször az esti órákat választották, amikor biztos, hogy otthon vannak. Megvolt a leánykérés szokásos ideje is: „Susogó hetekben (Szent András hava) november volt a leggyakrabban a lánykérés, hogy a házasság szokás szerint megvalósulhasson farsangkor. A kérőket mindig a családfő fogadta, az gazdaasszony és a leány a női szemérem miatt nem lehetett jelen. Ha mások ajánlották a leányt, mert jókat hallottak róla, de ismeretlenek voltak a kérők a lányos háznál, akkor alkalmazták a leánynézést. Ekkor a legény és szülei saját szemükkel akartak meggyőződni róla, hogy a leány valóban megfelelő-e nekik. Előre bejelentkeztek és többnyire rokonokkal együtt érkeztek a lányos házhoz, hogy munka közben figyelhessék meg a leányt. Ilyenkor egy egész kis színdarabot játszottak el, hogy információkat gyűjthessenek. Hozattak a lánnyal mosdóvizet, hogy kezet moshassanak. Megfigyelték hoz-e mellé törölközőt, megnézték a körmeit, hogy tiszták-e, megfigyelték a kezeit, lábait, hogy egészséges-e.

Ezután a nézőket illett a leánynak körbe kínálni borral, majd oda ülni közéjük beszélgetni. Megfigyelték arcvonásait, fogait, beszédét, melyből következtetéseket tudtak levonni. A beszélgetés során igyekeztek a nézők úgy puhatolózni, hogy felmérhessék a leány családjának anyagi helyzetét is. Végül elköszöntek, és otthon megbeszélték ki-ki mit gondol a tapasztaltakról. Ha pozitív volt a fogadtatás és a nézők is elégedetten távoztak, akkor a házasulandó legény és kísérői visszatértek a jegyajándékok megbeszélése, eljegyzés céljából. Volt, hogy első kérésre nem kaptak választ a lányos háznál, ekkor a leány édesapja 4-5 nap gondolkodási időt kért, vagy válaszul néhány kísérővel elmehetett a legényhez háztűznézőbe. Ahol meggyőződhettek arról, hogy jó helyre kerül-e majd a lányuk. Tüzetesen megnézték az egész házat, annak minden helyiségét, zegzugát, a hozzá tartozó földeket, szántót, kaszálót, a baromfiudvart, állatállományt. Illett a háztűznézőket alaposan megvendégelni. A leány szülei mindezeket figyelembe véve már meg tudták hozni a döntést a lánykéréssel kapcsolatban. Ha ismerték egymást a szülők és igenlő választ kapott a kérő fél, akkor a konyhában leülve rögtön meghatározták a kézfogó napját és az egybekelést is. A leány a szobából hallgatódzva értesülhetett csak arról, hogy mire ittak áldomást odabent pálinkával a férfiak. A választást a legénynek, de főképp a leánynak szó nélkül el kellett fogadnia, hiábavaló volt szólniuk „mivel annak kell meglenni, a’ mit az öregek magok közt elvégeztek.” (Balogh S. 1827: 38–40).

Előfordult az is, hogy az édesanya ment leánykérőbe. Ilyen esetben a lánykérés egyszerűen és lényegre törően zajlott. Megkérdezte a szülőket „a felől, ha el van készülve Leányok a Férjhez menetelre?” (Hoffmann 1954: 518). Kíváncsi volt rá, hogy a leány mutat-e hajlandóságot, hogy hozzámenjen a fiához. Ha pozitív volt a fogadtatás ekképpen szóltak a lányos háznál: „ha az Isten meghozza Leányuk szerentséjét, a’ Leány pedig így; ha az Isten ugyhagyta hozzá fogok menni”, ekkor meg volt a jó szó adás. Majd megkérdezte a legény édesanyja, hogy eljöhetnek-e egy adott napon foglalni? Ha ez is rendben volt, elhangozz a válasz: „jó szívvel el láttyuk, akkor meg van az úgy mondott jó akarat is, mellyel örömmel tér haza…” (Hoffmann 1954: 518). Bizony előfordul az is, hogy a kérő elutasító választ kapott: „nem készült fel még a lány”. Ilyenkor 4-5 alkalommal is visszatérhettek a kérők a későbbi válaszért. Ha igenlő választ kaptak, rögtön kitűzték az eljegyzés időpontját és megkezdődtek a házasságkötési tárgyalások is.

A párválasztás alapvető feltételei

Régi paraszti közösségekben a házasság alapvető feltétele volt, hogy a két fiatal rendelkezzen azokkal az anyagi javakkal, amelyek a házassághoz a társadalmukban elfogadott normák szerint nélkülözhetetlenek. A leánynak kelengyével kellett rendelkeznie, a házasulandó legénynek pedig lakáslehetőséggel és gazdálkodásra alkalmas földdel vagy egyéb megélhetéssel. Komolyan befolyásolta a párválasztást, hogy a két fél mit visz majd magával a házasságba. A párválasztásnál a szorgalom, a munka szeretete fontos erénynek számítottak, nélkülük a gazdagság vagy a szépség semmit sem ért. A lány bizonyos munkákban való jártassága is fontos szempont volt. Tud-e kenyeret sütni, tésztát gyúrni, szántani, kapálni, aratni stb. A jövendőbeli személyes tulajdonságai is számításba jöttek: férfinél a józansága, nőnél az erkölcsössége és külső megjelenése is. 

Mennyiben felel meg a helyben kialakult szépségideálnak: egészséges, jó fizikumú, nagy teherbírású. A beosztás, a takarékosság készsége is fő nézőpont volt a leendő feleség kiválasztásánál. A pazarlás egyáltalán nem volt elfogadott. Azt is megnézték, hogy nem hanyag-e a leány.Elvárás volt, hogy legyen alapos a takarításban, tartsa  a házat, seperjen ki az ágy alatt is, Ne csak ott seperjen, ahol a papok táncolnak. A leginkább elfogadott közmondás ez volt: Nézd meg az anyját, vedd el a lányát! Ezt úgy kell értelmezni, hogy régen a szülői minta határozta meg a gyermekek magaviseletét erkölcsét is így, ha rendes, dolgos volt az anya akkor a lányától is ugyanerre lehetett számítani. Mind e követelményeknek megfelelő lányt a szülők ki tudták választani, élettapasztalatuk révén. A kritériumoknak megfelelő több leány közül már a legény rokonszenvét is figyelembe véve dönthettek.

A házasodás történhetett a saját község, vagy pedig egy adott, nagyobb terület több, hasonló kultúrával rendelkező községének lakosságán belül. Mindez az egyes területek kulturális egységének fennmaradását segítette elő. Igyekeztek társadalmi rétegükön belül maradni, s hasonló anyagi lehetőséget vártak egymástól a családok. Több szólásmondás tanúskodik erről: „suba subával, guba gubával”, „szekeres a szekeressel, talyigás a talyigással”.

Az ismerkedési szokások napjainkra nagy mértékben megváltoztak. A leginkább szembe tűnő változás, hogy a fiatalok a szülők beleszólása nélkül maguk döntenek a párválasztásról. A lánynézés, a háztűznézés udvariassági látogatássá szelídültek, hogy a leány és a legény szülei még az esküvő előtt megismerkedhessenek egymással. A lánykérés kapcsán fontos megemlíteni, hogy napjainkban már egyenesen kuriózumnak számít, ha az udvarló az édesapától kéri meg a lánya kezét, s csak atyai beleegyezés után kéri meg a lányt magát. Mostanában a kérők titokban szervezkednek és olyan egyedi helyszínt vagy alkalmat keresnek a lánykérésre, hogy az esemény a lány számára váratlan, különleges és emlékezetes maradjon.

Kedves Uraim, ha a lánykéréssel kapcsolatban egy cinkosra lenne szükségetek, bátran keressetek, rengeteg jobbnál jobb lánykérési ötlet, beszéd, idézet van a tarsolyomban! 😉💝

Források:

mek.oszk.hu ,  sokszinuvidek.hu , mek.niif.hu/ ,

Pápai Zsuzsa: Rang, párválasztás, közvélemény

Antusné Ercsényi Ágnes: Lakodalmi szokások Mátkaság, menyegző

Kérdésetek van? Küldjetek üzenetet!

Kérlek, kövess engem!

mariann@happynessfactory.hu

06 70/389-0060